2023.06.05. 15:49 , Krizbai Diána hadnagy
Dobogós helyezést ért el
a Somogy Vármegyei Önkormányzat fotópályázatán Koncsek Barna főhadnagy, a
Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó parancsnokság (MH
KIKNYP) érdekvédelmi tisztje, akinek fotós tehetségére már a KFOR-ban is
felfigyeltek.
Az „Értékeink
Somogyországban” című pályázatot február elején hirdették meg. Az önkormányzat
olyan – korábban nem publikált - fotókat várt, amelyek bemutatják
„Somogyország” épített és természetes környezeti, kulturális értékeit,
eseményeit, rendezvényeit, hagyományait, maradandó értékeit, a somogyi emberek
mindennapjait, ahogy a somogyi polgárok látják.

A pályázatra 120 alkotó,
összesen 468 képet küldött be. Mindezek közül egy szakmai zsűri választott ki
50-et, amelyből a Vármegyeházán kiállítás is nyílt.
A legjobb 50 pályamű közé
Koncsek Barna főhadnagy fotói közül hármat is beválasztottak, egyik képe pedig
a TOP 3-ba is került. A kaposvári toborzóiroda érdekvédő tisztje a harmadik
helyezést érte el a pályázaton.

Koncsek Barna főhadnagy
kiemelkedő szereplése nem meglepő, hiszen autodidakta módon profivá képezte
magát a fényképezés szakterületén. Szabadidejében többek között esküvői
fotózást is rendszeresen vállal.
Tehetségére a Magyar Honvédségen belül is több helyen, sőt már külföldön is felfigyeltek. A mostani díjazott fotózott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese mellett, amikor első magyar tábornokként a koszovói NATO misszió, a KFOR parancsnoki posztját töltötte be. Koncsek Barna főhadnagy munkásságát nem csak a Magyar Honvédség és a koszovói misszió platformjain megjelent tudósítások, hanem a KFOR 2022-es évkönyve is megőrzi az utókornak.
Fotók: Koncsek Barna
főhadnagy, Somogy Vármegyei Önkormányzat